Fontos!
Az alábbiakban olvashatók kizárólag a személyes véleményemet tükrözik, semmilyen körülmények között nem tekinthetők a munkáltatóm, a szomszédom, a lakótársam, a kapusfiú vagy a piacos néni által elfogadott és támogatott nézetnek. És az országról, lakóiról, bevándorlókról. Itt dolgozókról, barátaikról vagy üzletfeleikről alkotott átfogó, hiánytalan, elfogulatlan, pontos és mindenre kiterjedő leírásnak sem. Csak mesélem, amit látok, és ahogy látom.
Nem annyira fontos, csak szólok, hogy lesznek olyan vicces történetek, melyek esetleg nem tűnnek teljesen váratlannak avagy ismeretlennek néhány olvasónak. Ez azért van, mert néhány olvasó időnként hallgató is, és néha elő kell adnom egy-két viccesebb mesét is a napi két eboláról szóló székfoglaló között.
Szóval azt tudtam én az elejétől, hogy a bőrszínem feltűnést fog okozni, de azért arra nem számítottam, hogy a gyerekek az utcán utánam fognak kiabálni, hogy mzunguuuu (fehér ember). Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy azért szólnak, mert hátha nem vettem észre, de aztán rájöttem, hogy ez csak megszólítás, általában akarnak is mondani valamit utána. Legtöbbször persze valószínűleg csak nem értik, minek mászkálok az utcán, amikor ülhetnék a nagy fehér terepjáróban is, mint máskor. Vagy az is lehet, hogy úgy általában nem tudják elképzelni, minek jöttem én ide, de azt mégse mondhatom nekik, hogy hát igazából úgy vagyok, mint a Caminón voltunk, amikor valaki előrántotta a legközhelyesebb kérdést, hogyaszongya, "Te miért csinálod?", amire általában a hasonlóan közhelyes "Remélem, mire odaérek, kitalálom" válasz érkezett.. Meg amúgy se tudom ezt (se) elmondani szuahéliül.
Előre szólok, hogy aki nem bírja a tájékozatlan butakislány tempót, az most hagyja abba az olvasást, aki viszont szeretné rámbizonyítani, hogy szűklátókörű vagyok és nem tudom, mit jelent politikailag korrektnek lenni, az ... á, nekik nem adtam meg a blogom címét :D
Szóval az van, hogy ez tök ciki, de nekem pl meglepetés volt, amikor először láttam itt esküvői menetet. Nem tudom, mit gondoltam, valószínűleg nem gondoltam erre egyáltalán, de amikor egy szombat délelőtt láttam a felszalagozott autókat, teljesen elképedtem, hogy jé, emberek itt is házasodak. Valószínűleg addig nem is gondoltam arra, hogy attól, hogy ez család nélküli állomáshely, a helyiek, akik ide születtek, nem ez alapján döntik el, hogy lesz-e családjuk.
Ezek után a haláleset miatti virrasztás már nem volt annyira meglepő. Sőt, azt valószínűleg könnyebben elfogadtam, hogy az emberek itt is meghalnak. Ebben még volt valami humoros is. Mármint nem abban, hogy emberek meghalnak, hanem abban, amikor a kolleganőm négy napig kb három órákat tudott aludni éjszaka, mert a szomszédjukban levő templom papja meghalt, és négy napig gyászolták. Éjszaka, zenével, énekkel. Hangszórókkal.
A napokban meg azon gondolkodtam, hogy az iskolai egyenruhát vajon otthon varrják-e az anyukák. Szoktam látni a gyerekeket jönni-menni iskolaidőben, és felfedeztem, hogy intezménytől függően változó színű szoknyájuk-nadrágjuk van. A lányok mindig szoknyában vannak, de a fiúk nem mindig nadrágban. Próbáltam valami szabályszerűséget találni, hogy ez vajon kortól vagy magasságtól függ, de aztán arra jutottam, hogy biztos otthon varrják az egyenruhát, és hát egyenes szoknyát sokkal, sokkal könnyebb varrni, mint nadrágot.
Az alábbiakban olvashatók kizárólag a személyes véleményemet tükrözik, semmilyen körülmények között nem tekinthetők a munkáltatóm, a szomszédom, a lakótársam, a kapusfiú vagy a piacos néni által elfogadott és támogatott nézetnek. És az országról, lakóiról, bevándorlókról. Itt dolgozókról, barátaikról vagy üzletfeleikről alkotott átfogó, hiánytalan, elfogulatlan, pontos és mindenre kiterjedő leírásnak sem. Csak mesélem, amit látok, és ahogy látom.
Nem annyira fontos, csak szólok, hogy lesznek olyan vicces történetek, melyek esetleg nem tűnnek teljesen váratlannak avagy ismeretlennek néhány olvasónak. Ez azért van, mert néhány olvasó időnként hallgató is, és néha elő kell adnom egy-két viccesebb mesét is a napi két eboláról szóló székfoglaló között.
Szóval azt tudtam én az elejétől, hogy a bőrszínem feltűnést fog okozni, de azért arra nem számítottam, hogy a gyerekek az utcán utánam fognak kiabálni, hogy mzunguuuu (fehér ember). Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy azért szólnak, mert hátha nem vettem észre, de aztán rájöttem, hogy ez csak megszólítás, általában akarnak is mondani valamit utána. Legtöbbször persze valószínűleg csak nem értik, minek mászkálok az utcán, amikor ülhetnék a nagy fehér terepjáróban is, mint máskor. Vagy az is lehet, hogy úgy általában nem tudják elképzelni, minek jöttem én ide, de azt mégse mondhatom nekik, hogy hát igazából úgy vagyok, mint a Caminón voltunk, amikor valaki előrántotta a legközhelyesebb kérdést, hogyaszongya, "Te miért csinálod?", amire általában a hasonlóan közhelyes "Remélem, mire odaérek, kitalálom" válasz érkezett.. Meg amúgy se tudom ezt (se) elmondani szuahéliül.
Előre szólok, hogy aki nem bírja a tájékozatlan butakislány tempót, az most hagyja abba az olvasást, aki viszont szeretné rámbizonyítani, hogy szűklátókörű vagyok és nem tudom, mit jelent politikailag korrektnek lenni, az ... á, nekik nem adtam meg a blogom címét :D
Szóval az van, hogy ez tök ciki, de nekem pl meglepetés volt, amikor először láttam itt esküvői menetet. Nem tudom, mit gondoltam, valószínűleg nem gondoltam erre egyáltalán, de amikor egy szombat délelőtt láttam a felszalagozott autókat, teljesen elképedtem, hogy jé, emberek itt is házasodak. Valószínűleg addig nem is gondoltam arra, hogy attól, hogy ez család nélküli állomáshely, a helyiek, akik ide születtek, nem ez alapján döntik el, hogy lesz-e családjuk.
Ezek után a haláleset miatti virrasztás már nem volt annyira meglepő. Sőt, azt valószínűleg könnyebben elfogadtam, hogy az emberek itt is meghalnak. Ebben még volt valami humoros is. Mármint nem abban, hogy emberek meghalnak, hanem abban, amikor a kolleganőm négy napig kb három órákat tudott aludni éjszaka, mert a szomszédjukban levő templom papja meghalt, és négy napig gyászolták. Éjszaka, zenével, énekkel. Hangszórókkal.
A napokban meg azon gondolkodtam, hogy az iskolai egyenruhát vajon otthon varrják-e az anyukák. Szoktam látni a gyerekeket jönni-menni iskolaidőben, és felfedeztem, hogy intezménytől függően változó színű szoknyájuk-nadrágjuk van. A lányok mindig szoknyában vannak, de a fiúk nem mindig nadrágban. Próbáltam valami szabályszerűséget találni, hogy ez vajon kortól vagy magasságtól függ, de aztán arra jutottam, hogy biztos otthon varrják az egyenruhát, és hát egyenes szoknyát sokkal, sokkal könnyebb varrni, mint nadrágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése