2014. november 30., vasárnap

Apróságok



Mióta messzebb lakom és többet vezetek (és reggelente a forgalmat nézem a kávémmal), észrevettem, hogy itt is van ám tömegközlekedés! És nemcsak az őrült motorok, hanem olyasmi kisbuszok, mint Kigaliban. Kettő jelből következtettem ki, hogy ezek többé-kevésbé menetrendszerű járatok: mindig lóg az ablakból kifele egy ember, aki a már ismert módszer szerint a végállomás nevét ordibálja, illetve mindig ugyanott állnak meg. Általában a körforgalomban.
Reggelente az ablakban állva azt is megállapítottam, hogy nemcsak az előttem lassogó autók jobbkormányosak, hanem úgy általában az összes, UN felirattal nem ellátott géprjármű. A körforgalomban megálló buszokat is beleértve. Ez csak azért vicces, mert a közlekedés a kontinentális európainak megfelelő oldalon halad, jobbkormányos járművekkel. Azóta azt is megtudtam, hogy ez azért van, mert a legtöbb itteni autót Japánból rendelik.

Ezen kívül még azt érdemes megemlíteni, hogy mivel itt nem nagyon változik az időjárás, elég nehéz követni az idő múlását. Azt hiszem, egy száraz évszak kimaradt, és így most kb augusztus vége óta szinte minden nap esik az eső, és néha kicsit hűvösebb is van, mint máskor (most például rövidnadrágban és térdzokniban ülök a nappaliban, este fél nyolc van, de a fiúk rendszeresen póló nélkül rohangásznak a lakásban, de szerintem ez időjárástól független, ők úgy gondolják, személyes hozzájárulásuk az életminőség javításához abban nyilvánul meg, hogy mesés felsőtestük látványától nem fosztják meg a nagyközönséget. Engem. A zoknira meg az a magyarázat, hogy hatkor feküdtem le, és kicsit szétcsúszott vasárnapot tartok.), de azért átlagban 22-24 fok van napközben, és ez nem sokat változott június óta. Így elég nehéz elhinni, hogy ma advent első vasárnapja van, és a piac gyümölcskínálata (ananász, papaya, eper, maracuja) sem segít.


A tegnapi tóparti buli és folyományai következtében reggel négykor a nappali padlóján ülve győzködtem a „kisgyerek” fedőnevű lakótársat, hogy ha aludni akar, arra sokkal kényelmesebb a saját ágya, mint a nappali padlója. Ennek az lett a következménye, hogy előkerült a viszkisüveg, és a pöttyös cipőm, és rögtönzött salsaleckéket vettem. Ami még mind teljesen rendben is van, viszont két tánc között kinéztünk a nappali ablakán, és megrökönyödve láttuk, hogy fél ötkor, még éjszakai sötétben, tizenévesek tömegei futnak az utcán. Először csak egy húszas csoportot láttam, de utána jöttek még többen, és egészen hatig, amikor lefeküdtem, ott futották a (gondolom) köreiket. Az ablakaink a sugárútra néznek (aszfalt meg minden), és ha nagyon erőltetem, meg tudom érteni, hogy miért itt futnak (eléggé edzésnek vagy tömegsportnak nézett ki), meg azt is, hogy miért hajnalban, na de vasárnap??

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése