Nyiragongo

Szóval az úúúúgy volt, hogy megjöttem szabadságról, és meg voltam kicsit csúszva, mert otthon 5 fok volt reggel, itt meg még mindig 25, mert itt mindig 25 fok van, és az esős évszak se ért véget, meg különben is száz órát utaztam, és akkor hétfőn este a fiúk közölték, két Trónok harka epizód között, hogy hétvégén megmásszuk a vulkánt. Szerintem direkt kivárták, amíg olyan szellemi állapotban leszek, hogy nem állok le vitatkozni. Csak azt kérdeztem meg, miért nem szóltak előbb, mert akkor a Túró Rudik mellé becsomagoltam volna a sétapálcáimat is.

Úgyhogy a hetet azzal töltöttem, hogy rohangásztam kölcsön pulcsikért, kesztyűkért, sétapálcákért, hálózsákokért, két napi hideg élelemért, és néha kicsit izgultam, hogy ez vajon mennyire volt jó ötlet. Mert ezt a „megmásszuk a vulkánt” úgy kell elképzelni, hogy kb 20 perc autózás után eljutunk a Virunga Nemzeti Park bejáratához, ahol eligazítanak (mindig maradj az ösvényen, ez a három fegyveres a vadőr, ők mutatják az utat, fent majd lesznek kunyhók, háromszor állunk meg, stb), a hálózsák-váltás ruha-víz-élelem külön hátizsákban, mert azt majd a bérelt therhordók viszik fel (tudom, nagyon gyarmatosító utánérzete van, először nagyon rosszul is éreztem magam miatta, de nagyjából öt perc után beláttam, hogy az is teljesítmény lesz, ha saját magamat felcincálom a csúcsra, nem még a plusz 15 kilót.), és akkor lehet nekivágni, 8 km távolság és 1500m szintkülönbség. Vándortáboros meg egyéb kirándulós ismerőseim emlékezhetnek, milyen viszonyban vagyok a nagy szintkülönbségekkel, a többiek csak gondolják végig, hogy Magyarországon nőttem fel, és azóta is csak Belgiumban, Luxemburgban, és Franciaország középső (lapos) részén éltem.

De hát ugye a kihívások viszik előbbre a világot, meg hát mit mesélnék az unokáimnak, ha nem azt, hogy megmásztam Afrika legnagyobb működő vulkánját?

Mert a Nyiragongo aktív, 2002-ben Goma kb negyedét körbecsordogálta a láva, a visszamaradt vulkáni kőzetet szépen beépítették az újabb épületekbe. 2012-ben nemzeti parknak ezt a részét lezárták a látogatók elől, mert kicsit túl közel voltak a felkelők, és csak pár hete nyitották meg újra, mi voltunk a kilencedik csoport, aki felment. Szóval a mászás csak mellékes velejárója volt a kiruccanásnak, igazából azért mentünk, hogy lássunk igazi krátert, benne igazi lávával. És láttunk! Én azt hittem, a kráter kisebb és a láva sokkal közelebb van, de tévedtem, a kárter hatalmas, és a láva tó egészen messze lent van benne. És nagyon szürreális, hogy tényleg olyan, mint a földrajzkönyvben meg a természetfilmekben, hogy sötétszürke masszában vörös csíkok, és kénes füst. Később, amikor már sötét volt és kicsit tisztult az idő, azt is lehetett látni, hogy néha a sötétszürke masszából kiemelkednek buborékok, és amikor szétpattannak, lángoló vörös a színük. Mordor, kicsiben.

Azért is Mordor, mert akinek nem volt segédeszköze, az az utolsó fél órát erősen Gollam stílusában tette meg – négykézláb. Meg azért is, mert a mászás annyi energiát felemészt, és annyi koncentrációt igényel, hogy nem nagyon marad más cél az ember fejében, mint odaérni. És elpusztítani a Gyűrűt.

Meg azért is, mert amikor a küldetés teljesítve, és a beázós kunyhón belül felállított sátorban négyen két hálózsák alatt, nyirkos ruhákban, ázott szendvicseket és vegán csokis kekszet majszolva eltöltött éjszaka után a harcostársak előbújnak, és reggel hat van, még nincsenek felhők, ellátni egész Gomáig, a tóig, és azon túl gondolatban Burundiig, és süt a nap és az az oxingénben nem nagyon gazdag levegő még olyan hideg, hogy kesztyű kell, akkor kicsit azért úgy érzi az ember, hogy megmentette Középföldét. És majd lesz miről énekelni az unokáknak.