Felkelsz kedden reggel, és nincs internet. Nem
az első eset, így hát ellenőrzöd, van-e áram, újyranidítod a routert, kicsit
bosszankodsz, és mész dolgozni. Aztán mondja a rádió, hogy tüntetnek a
városban, hogy bizonyos utakat ne használj, és hogy tulajdonképpen jobb lenne,
ha maradnál a bázison, amíg eltérő utasítás nem érkezik. Nyolc hónapja
érkeztél, és most másodszor használod a rádiót, végülis majdnem izgi, csak
kicsit aggódsz a zűrös városrészben dolgozó barátaidért.
Aztán később kiderül, hogy az internetet és az
sms szolgáltatást a kormány kapcsoltatta le (hatályos törvény alapján), és
ugyan terjednek a pletykák, hogy miért, senki nem tudja biztosan. Egyértelműnek
tűnik, hogy köze van a tüntetésekhez, azoknak meg az új választási törvényhez,
amelynek új változatával az ellenzék és az fiatal értelmiség finoman szólva
nincs kibékülve.
Sosem éltél olyan országban, ahol a kormány
tényleg lekapcsolja az internetet, és azt hitted, ilyen csak Észak-Koreában
van. Először úgy gondoltad, nem nagy ügy, amíg a mukád el tudod végezni (és
valahogy a cégnél lett internet, műholdról, vagy valami ilyesmi), de aztán
nagyon hamar úgy érzed, el vagy vágva a külvilágtól, ha nem tudod reggel
csekkolni a fészbuk és whatsapp üzeneteidet. És nem tudod, hosszú napokig.
Emailt írsz a családnak, hogy nincs internet
és hogy ne izguljanak, és reméled, nem kérdezik meg, miért. Egyébként nem
kérdezik meg, szerencsére úgy gondolják, Afrikában te ljesen normális, ha nincs
internet, és nemtartják aggasztónak, hogy eddig volt, most meg nincs.
Most először tényleg hallgatod amit a rádió
mond. Kicsit jobban aggódsz a zűrös városrészben dolgozó barátaidért, de azért
idegesít, hogy a menza tömve van, mert akik máskor hazamennek ebédre, most nem
tudnak, és mind ott tornyosulnak.
Útban az iroda felé beakadsz egy forgalmi
dugóba, és bosszankodsz, hogy na tényleg, mi a rossebbért kell 15-tel haladni?!
Látod, hogy a sor elején lassog valaki, és utálod az egészet és takarodjon már
onnan, aztán meglátod, hogy kivételesen nem valami markoló vagy dömper, hanem
egy szép nagy fehér tank. Minden reggel nevetsz a szenegáliak nagyon komolyan
vett teljes harckészültséges felszerelésén, de igazából inkább ijesztőek, mint
viccesek.
Minden nap ellenőrzöd a nemzetközi és magyar
hírportálokat. Nem azért, mert tőlük várod, hogy bármi újat megtudj, hanem
azért, mert tudni akarod, mindebből mi és hogyan jut el Európába,
Magyarországra. Tudni akarod, mennyi időd van még, mielőtt sajtóközleményt kell
kiadnod, hogy megnyugtasd az aggódókat.
Eltelik a hét, és semmi nem történik.
Legalábbis veled. A hírekben változó számú halottakról és sérültekről
beszélnek, de hozzád csak a hírek jutottak el, semmit nem tapasztaltál a saját
bőrödön. Úgy gondolod, elég jól kezelted az egészet, miközben azt mondogatod
magadnak, hogy hát nem is nagyon volt mit kezelni, és majdnem el is hiszed.
Amíg haza nem érsz pénteken, és nem érzel valami súlyos, ködös fáradtságot,
szellemi és érzelmi kimerültséget. Akkor kénytelen vagy elfogadni, hogy bármi
is volt ez „az egész”, bizony csak hatással volt rád a maga sunyi, alulbecsült,
de ettől még nem elhanyagolható módján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése