2015. március 23., hétfő

Abból leszel

 Azt mindig csak úgy mellékesen említem meg, hogy zöldség és gyümölcs olcsón és nagy mennyiségben hozzáférhető, de azt majdnem sose mesélem el, hogy mit is készítünk belőlük.
Aki figyelt, az tudhatja, hogy az egyik lakótársam vegán, vagyis semmilyen állatból készült dolgot nem eszik/iszik. Tojást se, sajtot se. Mivel általában együtt főzünk, a háztartás gyakorlatilag vegán, esetenként néhány kiló sajttal kiegészülve, egyrészt mert az jó, majd egyszer viszek a helyi sajtból kóstolót, másrészt meg mert a legtöbb ételhez elkészítés után hozzá lehet adni, és akkor a káposzta esete forog fenn, sajtból.
Az indiai boltban meg a piacon is lehet kapni többféle színű lencsét, kuszkuszt, meg babot, meg csicseriborsót, és ha valaki valami civilizált környéken jár, akkor szokott hozni quinoát. Ezeket variáljuk a padlizsán-cukkini-tök-karfiol-paradicsom-paprika hadtesttel, és nagyon jól dolgok szoktak kisülni/kifőni belőle. Ha én csinálom a levest, akkor a rendes hagymás-paprikás alappal nyitok, dobálok bele amit találok, a végén általában leturmixolom és küldök bele egy kis kókusztej-port. Ha Marcello főz, akkor inkább minestrone jellege van a levesnek, ezt én rendszeresen magamra is borítom, Rafa pedig mindenbe citromot csavar.
Az avokádók rendes méretűre nőnek, a cukkinik pedig még annál is nagyobbra, és volt már, hogy kettejük kombinációjából cukkinitészta került a tányérra, avokádószósszal. Jó volt.
Néha a csicseriborsó is belekerül a zöldségraguba, de legtöbbször humuszként végzi. Szerencsére az indiai kontingens miatt elég jól felszerelt az indiai bolt, és tahinát (szezámpürét) mindig lehet kapni, az kell a humuszba. (Mivel a pestóban is van sajt, az ritkán fordul elő nálunk, így most nehezebb napokon a tahinát eszem kanállal az üvegből. Mindenre van megoldás.)
Egyik kedvenc kreációm a fokhagymás olívaolajban megugrasztott friss spenót, gombával és quinoával összekeverve a wokban. Azt a tűzhely mellett állva meg tudom enni. Meg tudnám, ha lakótársaim nem köröznének keselyűként, azt várva csak, hogy ehető hőmérsékletűre hűljön a rememkű.
Lecsó, az persze alap. Méghozzá a haladó verzió, amibe padlizsán és tökféle is kerül. A padlizsán egyénként másik nagy szerelmem, ő grillezett formában is elő szokott fordulni, általában paradicsomszósz alatt rejtőzködve, de csináltam már belőle ronda és finom pürét is. Ronda és finom pürét lassan már mindenből tudok csinálni, tegnap például sárgarépa is került a humuszba. Került volna több is, csak a fiúk azt hitték, uzsonnára sütögetem a répacsipszet, és kiették a felét még a tepsiből. Ettől viszont az a kiváló ötletem támadt, hogy a keddi filmklubra csinálok egy nagyobb adagot, lesz mit rágcsálni, és mégse bolti csipsz, meg nekem se kellett órákig a konyhában táncolnom, mint pizzasütéskor.



Ha órákat táncolok a konyhában, annak meglepő eredménye szokott lenni. Úgymint: baklava (vegán), csokitorta (vegán), szivárványtorta (vegán, de nagyon műízű),
 sajtos-fokhagymás kenyér (na ez nem vegán. Sajt, fokhagymás vaj és sok, sok szeretet kell bele.), 
Nagyi pogácsája (szintén nem vegán),
 banános kenyér (vegán), 
töltött paprika (ezt is tudom vegánul). Sőt, a hétvégén sushit és tempurát csináltunk. Három órát töltöttünk a konyhában, és nagyjából nyolc perc alatt felfaltuk a végeredményt. Aztán azonnal mély kajakómába zuhantunk. Jó volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése