Mohamed meg a hegy

Szóval lejöttem a hegyről, retkesen meg vízhólyagokkal, ahogy már említettem. De előtte felmentem a hegyre! Azt még nem sikerült pontosan megfejtenem, hogy tulajdonképpen miért is... illetve talán azért, hogy kiderüljön, nem vagyok-e titokban mégis hegylakó. Hát, nem. Pedig úgy, de úgy szeretem nézni a őket, csodálattal, meg valami fura vágyódással, hogy de jó is lenne ott lenni, de aztán amikor ott vagyok úgy igazából, akkor mindig várom, hogy majd valaki szól, a hegy szelleme mondjuk, hogy ők tudják ám, hogy én nem tartozom ide, és próbálkozhatok ezzel a hegymászó tempóval, de azért tisztázzuk az elején, hogy mindig kívülálló maradok.

Ezzel együtt is, életemben először 4000 fölött, most lehet gratulálni! Nem hánytam, nem is nagyon szédültem, és sírni is csak egyszer akartam, az is inkább hiszti volt.

A Hegy egyébként a Karisimbi névre hallgat, ez a helyi nyelven (kinyarwanda) azt jelenti, fehér kagyló, és azért hívják így, mert gyakran fehér a kalapja. 

Az internet mondta, hogy ez nem is feltétlenül hó, hanem dara meg egyéb fagyott cuccok. Ezekhez például nekem is volt szerencsém. Nem mondtam, hogy örvendek.

Aki észrevette, hogy idelinkeltem nektek a fél Wikipédiát, az már nyilván tájékozódott domborzatról meg növényzetről, a többieknek meg én mondom, hogy sose láttam még igazi trópusi esőerdőt, egészen eddig. Nade most. Mindjárt mutatom, hogy tényleg sűrű, zöld, liánok, mindenféle ismeretlen növények, és egyáltalán, akárhányszor megálltam pihegni vagy hideg pizzát enni, csak felnéztem, és azt gondoltam, hú. Esetleg aztiiiiii. A túra első napja elég barátságos, mert viszonylag kevés a nagyon meredek rész, szóval lehet nézelődni. A híres hegyi gorillák sem laknak messze, de általában nem közlítik meg ezt az ösvényt – vagy legalábbis amikor ember jár arra, mert ha gorillát nem is, gorilla-végterméket sikerült észlelnünk, kinek viszuális, kinek taktilis úton (értsd: volt aki látta, más belelépett).

A második nap viszont (3600 méteren alszunk) sokkal kevésbé felhasználóbarát, legalábbis nehézség szempontjából. Viszont az erdő körülöttünk teljesen megvadul, és a „dzsungel” szó egészen más értelmezést kap. Mivel sokkal többet kellet megállnom pihegni, sokkal többször néztem körül és ámuldoztam.

Csak sajnos volt egy szép nagy felhőnk, aki hűségesen követte utunkat. Ez először csak hozzátett a misztikus mesebeli érzethez, csak aztán kezdett kicsit bosszantani, hogy itt vagyok 4000 méteren, és nem látom a környező hegyeket, meg úgy általában semmit, pedig mindenki azzal biztatott, hogy gyönyörű a kilátás. Ja, és a felhőben jó nyirkos is minden.

Ahogy egyre feljebb jutunk, egyre kevesebb a növényzet, viszont cserébe egyre erősebb a szél, és a jó nyirkos felhővel karöltve elég gyorsan minimálisra csökkentik a magamfajta naiv túrázó komfortérzetét. A csalódottságát meg csak növelik, mert azért eljött az a pont, amikor még én is kénytelen voltam belátni, hogy ez a felhő bizony nem megy sehova, és a legtöbb, amit látni fogok, az a vulkáni a hamu a lábam előtt-alatt. Akkor kicsit nyűgös lettem, fagyott a pára az arcomra, közeledett a 4500, ami ugye azt is jelenti, hogy fogyott az oxigén, és sűrűsödött a felhő. Azt hiszem, egy párszor elmondtam, hogy igazából engem innentől nem is érdekel, mi van odafent, tuti semmi ben nem különbözik attól, amit már itt sem látok, csak a rohadék szél fúj még jobban, nekem ebből elég ennyi. Addigra már átmásztam tökön babon gyökereken térdig érő aljnövényzeten meg bokáig érő sáron, nem voltam különösebben türelmes, sem kedves.

Azért persze csak felrugdostam magam a tetejére, a végén már csak azért, mert a lefele jövők mondták, hogy van melegedő, ahol lehet ülni öt percet, aztán jönni vissza. Meg ilyen képeket csinálni, csak a történeti hűség kedvéért.

(van melegedőben készült önarcképem is, de azt azokra a pillanatokra tartogatom, amikor emlékeztetnem kell magamat, hogy milyen érzés is volt mindez. 12 aluliak amúgy is csak nagyorú felügyelete mellett nézhetnék meg.)

A határon meg ugye találkoztam a fél várossal, és vissza lettem zökkentve a hétköznapi életbe, és a lakótársam is csak két napig hívott Robotzsarunak.