Mert az ugye fontos dolog. És mivel az előbb már tisztáztuk, hogy denevérhúst nem eszem, nyilván mindenkit furdal a kérdés, hogy na de akkor mégis mit.
A jó hír az, hogy itt akkora avokádók teremnek, mint egy kisebb dinnye. Vagy egy nagyobb grépfrút. Jó nagyok. És az ananász is őshonos, ellentétben a makákóval. (Makákót sem eszem.) Ezen kívül van még sok szép padlizsán, paradicsom, paprika (a vastagabb húsú, nem a jóféle magyar tv, sajnos), uborka, gyümölcsből pedig banán, maracuja és alma. Ezeket mind meg lehet venni a piacon, frissen, olcsón.
A boltban lehet venni ezek mellé tésztát, rizst, lencsét, csicseriborsót, helyi sajtot, néha helytelen sajtot is, tonhalkonzervet, meg teljesen véletlenszerűen néha spenótot, máskor főzőtejszínt, zabpelyhet, pestót, mustárt.
Van vagy két hentesbolt is, de oda nem járok. Nem merem elképzelni, mennyire befolyásolják az állandó áramszünetek a hűtés minőségét, és inkább nem kockáztatok. Jobb vendéglátóhelyekben inkább megbízom, ők biztos tudják, hol kell beszerezni a húst.
Szóval a jó hír az, hogy a zöldségek frissek. És én pl nagyon szeretem a lecsót, imádom a padlizsánt és el tudnék élni néhány hétig avokádón. Csak kicsit unnám.
És ez történik itt: amit eszünk, az általában elég jó, csak mindig ugyanaz. És valószínűleg a munkahelyi menza szakácsa is ugyanarról a piacról szerzi be a zöldségeit, mint mindenki más, és ebből következik, hogy a menzán is nagyjából ugyanazt lehet enni, mint otthon. Mondjuk az ananász fel van szeletelve és meg van hámozva.
Ennek a kevéssé változatos étrendnek (is) köszönhető, hogy állandóan éhes vagyok, vagy legalábbis folyton kajákról álmodozom. Ez főleg azért furcsa, mert vagy az éghajlat, vagy a víz, vagy a menza miatt ugyanakkor állandóan úgy érzem, mintha lenyeltem volna minimum egy lufit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése